korábbi híreink
Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál
Magyar Sarok
Hírleveleinket elektronikusan is megrendelheti a megrendelem szóra kattintva.
Üdvözlettel
Sztojanovits Kristóf
MT Zrt. Németország
Hírek Németországból
Kiállítás és sajtótájékoztató Kölnben - RDA

Kedden nyitotta meg kapuit Németország legfontosabb „buszos” szakvására az RDA. A Magyar Turizmus Zrt. 80 négyzetméteren, 13 társkiállító segítségével mutatja be a 2010 /2011-es magyarországi turisztikai újdonságokat. A kiállítók óvatos optimizmussal nyilatkoztak az első két nap eredményeiről. A szép számban megjelent német partnerek is lassú javulásról beszélnek Magyarország esetében, amely pozitív tendenciát tovább segíthetik a megjelent szolgáltatók folyamatos innovatív fejlesztései, ötletei.
A partnerség jegyében, összefogásban a MUISZ elnökségével és tagságával, majd 30 fő újságírónak mutatta be a hazai újdonságokat a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete. Sztojanovits Kristóf németországi igazgató, a szállodai fejlesztések mellett, a vidéken tapasztalható tudatos termékfejlesztés eredményeire hívta fel a hallgatóság figyelmét. Drégely Ágnes MUISZ alelnök a szövetség legújabb, német buszos beutaztatókat célzó akcióját ismertette, illetve bemutatta a szövetség tagjainak megújult és attraktív kínálatát is. A tájékoztató végén pedig, Kautnik Gabriella egy érdekes, és egyben sikeres kezdeményezést mutatott be. A vásár csütörtök este zárja kapuit. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Szerelem Pécsett

A zürichi SonntagsZeitung (194.764 pld.) egészoldalas, hangulatos cikkben mutatja be Pécset, 2010 kultúrális fővárosát. A történet hátterét egy magyar fiatalember és egy svájci lány szerelme adja, akik Pécsre utaznak, hogy a Janus Pannonius utcai rácsra fölhelyezzék az ő lakatukat is. Ennek kapcsán megismerhetjük a "határtalan város" történelmét, olvashatunk az itt élő nemzetiségek hétköznapjairól, a Zsolnay gyárról, Victor Vasarelyről és a belváros hangulatos kávéházairól. A cikk írója a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete és a Dél-Dunántúli Marketing Igazgatóság meghivására járt a régióban. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Jó irányba halad a német képviselet egészségturisztikai marketingje
Már évekkel ezelőtt elkezdődött a német képviselet tudatos egészségturisztikai marketingmunkája. Az elmúlt időszakban azonban az egészségbiztosítók meggyőzése helyett, inkább a nagyközönség „megdolgozására” került a hangsúly. Többek közt kiemelt szerepet kapott a fogászati turizmus bemutatása is, amely tanulmányút még a mai napig is rendkívüli német média megjelenéseket generál. A marketingstratégia jó irányát mutatja, hogy Németország legolvasottabb napilapja a Bild rövid hírben számol be Magyarország egészségturizmusban betöltött előkelő helyezéséről Európa más országaival szemben. A vizsgált dél-német területről a külföldi kezeléseket igénybe vevők 32%-a választja Magyarországot, míg a ranglista második helyezettjét, Olaszországot „csak” 23%-an jelölték meg. A TK egészségbiztosító felmérése alapján a gyógyulni vágyók, a kezelések mellett és után, turisztikai motivációval az országban maradnak. A német képviselet vásárain, megjelenéseiben és sajtótájékoztatóiban folyamatosan hívja fel a német média és nagyközönség figyelmét a jó ár érték arányos hazai egészségszolgáltatásokra. A kampány ősszel egy gyógyturisztikai road-show-al folytatódik. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Balaton kerékpárral: háromoldalas beszámoló Németország egyik legjelentősebb újságjának - Die Zeit - weboldalán

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete összefogásban a Balatoni Regionális Marketing Igazgatósággal, az ADAC tavalyi ajánlásai alapján folyamatosan dolgozik a Balaton újrapozícionálásán Németországban. E hosszútávú projekt keretén belül, az idei évben jelentős számú TV társaság és újság képviselője járt a Balatonon, Európa legnagyobb tavának új arcát, kibővült, egyedi turisztikai kínálatát megismerve. A múlt hónapban 10 fős kerékpáros turizmussal foglalkozó csoport kapott meghívást, ahol a vendégek személyesen is kipróbálhatták a tó környéki aktív kikapcsolódási lehetőségeket, illetve látogatást tettek a régióban egyedülálló Bike Fest rendezvényen is. A bejárás alapján készült el az egyik legjelentősebb német újság, a Die Zeit háromoldalas beszámolója, amely a nem éppen ideális idő ellenére is teljesen pozitív hangvétellel számol be a túráról, ami az újság alapvető kritikus hangvétele miatt nagy elismerés a túra szervezőinek és lebonyolítóinak. A kerékpáros lehetőségek mellett az újságíró saját tapasztalatai alapján kiemeli a magyar gyógykezelések jó minöségét és kiemelkedő ár érték arányát, és foglalkozik a „Balaton” és „Plattensee” kifejezések mögötti különböző asszociációkkal is. A cikk a www.ungarn-tourismus.de oldalon teljes terjedelmében olvasható. ( Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Turizmusdiplomáciai siker Berlinben

Sok-sok éve jól bevált hagyomány már, hogy a német parlament turisztikai bizottsága rövid látogatást tesz az ITB kiállítás alatt a magyar standon. Azonban arra igen régóta nem volt példa, hogy egyéb időpontban is turisztikai bizottság delegációja járjon a magyar nagykövetségen. Dr. Peisch Sándor nagykövet és Sztojanovits Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. németországi ielében található „magyar” épületben, amelyen 10 fős német parlamenti képviselőkből álló vendégkör vett részt. A tárgyalás első felében a nagykövet úr tájékoztatást adott a választások utáni megújult politikai és gazdasági helyzetről, illetve röviden beszélt a német- magyar kiváló turisztikai örökségről is. A bizottság nevében Brehmig elnök úr az utóbbi időben kialakult nagyon jó szakmai együttműködést méltatta, illetve kezdeményezte, hogy a jövőben rendszeresíteni kellene ezt a formáját az egyeztetésnek. A hozzászólásokban minden német politikai párt képviselője biztosította a magyar felet arról, hogy rendkívül fontos lenne a még szorosabb együttműködés a turizmuson belül is, amely törekvésre konkrét, megvalósítható projektjavaslatok is születtek, így példaként említhető a német ifjúság turizmuson belül Magyarország újbeli pozicionálása. A tárgyalás végén az MT.Zrt. németországi vezetője adott tájékoztatást a jövő évi német vonatkozású turizmusmarketing elképzelésekről és célokról, amely törekvéshez a megjelent parlamenti képviselők a támogatásukról biztosították a magyar tárgyalókat. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Közös és sikeres megjelenés Hamburgban

Jelentős sportdiplomáciai eredmény, hogy Budapest rendezi meg a szeptemberi Triathlon világbajnokság záró rendezvényét, a sorozat legfontosabb és végső döntőjét, amely az elkövetkező években a rendező városok hatalmas konkurenciája nem is jön újra Európába. A rendezvény népszerűségét mi sem jelzi jobban minthogy, a Hamburgi eseményt a helyszínen 300.000 vendég drukkolta végig, fantasztikus hangulatot varázsolva a város központjába. Az amatőr mezőnyben a hétvégi két nap alatt mintegy 10.000 versenyző, míg a profik közt 130 versenyző győzte le futva, úszva és kerékpározva a sok-sok kilométeres távot, amely a város legszebb pontjain vezetett végig .
A budapesti szervezők és a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete közösen állított ki a helyszínen. A jó sportszakmai kapcsolatoknak köszönhetően, a magyar versenyt és a turisztikát képviselő munkatársak a versenyzői depóban állíthattak ki, amely jó elhelyezésnek köszönhetően minden érdeklődő versenyző személyre szabott információs csomagot kapott a budapesti versennyel és egyéb hasznos tudnivalókkal kapcsoltban is. A fokozott érdeklődést bizonyítja, hogy több, a hamburgi eredmény alapján slot-ot kapott német sportkör itt határozta el, hogy részt vesz a magyar rendezvény futamain. És bár Németország profi versenyei rendkívüli konkurenciát jelentenek a budapesti VB-nek, ezzel együtt mára már többszáz versenyző mondott igent a szervezők meghívásra. A versenyt, amely Budapest főbb nevezetességeit érintve zajlik, több nemzetközi TV társaság is közvetíti. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Új ADAC kiadvány Budapestről

A folyamatos, egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően, megújult külsővel és gazdag tartalommal újból megjelentette Budapestről szóló „úti csomagját“ Németország legnagyobb autóklubja, az immár 17 millió tagot számláló ADAC. A friss hírek szerint nem túlzás kiemelni a cég piacvezető szerepét sem, hiszen az 1903-tól működő ADAC Európa vezető, és a világ harmadik legnagyobb autóklubjává nőtte ki magát. Jelenleg a német autósok 45%-a az úgynevezett „sárga angyal“ szárnyai alatt utazik Európa útjain, akik az autómentő szolgálaton és az utazási tanácsadáson kívül számos előnyét élvezik tagságuknak.
A Budapestre utazók számára megjelenő kiadvány tartalmaz egy minden apró részletre kiterjedő útikönyvet és egy várostérképet, valamint egy 65 perces hanganyagot, mely fővárosunk látványosságait mutatja be egy auditív városnézés során. A CD a legfontosabb belvárosi nevezetességeket érdekes, izgalmas történetekkel, színes interjúkkal, kellemes zenével teszi még vonzóbbá. A kiadvány számos újdonságot tartogat nem csak az először Budapestre látogatók, hanem a várost már jól ismerők számára is, például a két világháború közötti életről, hidainkról, újonnan nyílt múzeumainkról. A hanganyag szerzői 2009-ben az MT Zrt. németországi képviselete szervezésében látogattak Budapestre. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Magyar aktív turisztikai ajánlatok Németország egyik legnépszerűbb túrahonlapján
Az MT Zrt. németországi képviselete különös hangsúlyt fektet a német turisták körében olyannyira kedvelt aktív turizmus magyarországi lehetőségeinek népszerűsítésére. Mivel számos statisztika bizonyítja az internetes információgyűjtés, utazástervezés térnyerését, hazánk aktív turisztikai kínálatát ezúttal az outdoor.com interaktív weboldal mutatja be. A külföldön kommunikált turisztikai régióink saját mikrosite-ukon megjeleníthetik legvonzóbb aktív turisztikai lehetőségeiket, melyek fél éven keresztül kiemelt ajánlatként szerepelnek majd a honlapon. Az akció első lépéseként a havonta mintegy 300.000 látogatót számláló website nyitóoldalán „Magyarország: autentis, aktív, meglepő“ címmel egy cikk is felhívja a látogatók figyelmét hazánk rejtett kincseire. A túrázókón, kerékpározókon kívül a lovaglás, a vizitúrázás és a nordicwalking rajongóinak is ajánlják hazánkat. A honlap szerkesztői elismerő szavakkal illetik a Balaton környéki és a budapesti aktív turisztikai kínálatot, az érdeklődő túrázókat pedig ételeink, boraink kóstolására és fesztiváljaink látogatására biztatják. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Magyar díszvendégség Regensburgban
A Regensburgi Gazdasági Kamara évente megrendezésre kerülő nyárköszöntő ünnepségének díszvendége idén Magyarország volt. A szombat délelőtti rendezvényre a kelet bajorországi ipar, kereskedelem és politika neves képviselői látogattak el, akik a köszöntő beszédek után nagy érdeklődéssel forgatták az MT Zrt. és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara különféle információs anyagait. A rendezvényt követően Magyarországról, valamint a magyar gazdaság helyzetéről a regensburgi székhelyű Mittelbayrische Zeitung is beszámolt egy 4 hasábos cikkben. A napilap Magyarországot Bajorország egyik legfontosabb gazdasági partnereként említi, kiemelve, hogy a kelet bajorországi befektetők számára hazánk továbbra is kíváló lehetőségeket kínál.
Regensburg, ami Budavárral 2005 óta szoros partnervárosi kapcsolatot ápol, évek óta rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít hazánknak. Így idén ősszel is, amikor Magyarország a szeptember 16-november 6. között megrendezésre kerülő Donumenta Fesztivál díszvendége lesz, így a Duna menti német város lakói a kortárs magyar művészettel is megismerkedhetnek. Az MT Zrt. kiadványaival természetesen ezen a rendezvénysorozaton is részt vesz majd. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)

A képen Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara igazgatója, Kovács József müncheni Főkonzul és Gyuricza Bernadett, az MT Zt. müncheni irodájának a vezetője látható)
A német Rhein Main Markt a balatoni kerékpáros lehetőségekről

A hetente 250.000 példányszámban megjelenő Rhein Main Markt június 26-i hétvégi számában háromnegyedoldalas cikkben csinál kedvet egy kerékpáros nyaraláshoz a Balatonnál. Az írás szerzője, Björn Thomsen, az MT Zrt. meghívásában június közepén járt a Balatonnál, amikor is a Nyugat-Balatoni térség leghíresebb látnivalóival ismerkedett meg, valamint ellátogatott a Balaton Bike Fesztiválra. Az újságíró szerint a Balaton izgalmas úticél azok számára, akik szívesen kerékpároznak és a kultúra, valamint a természet iránt érdeklődnek. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Újabb német kerékpáros újságírók a Balatonnál
A kerékpáros turizmus németországi népszerűsége miatt az MT Zrt. július elején újabb német kerékpáros újságírókat látott vendégül. Ezúttal Németország egyik legnépszerűbb kerékpáros magazinja, az évente 6 alkalommal megjelenő RADtouren tudósítója és fotósa látogatott hazánkba. A két hölgy – Marion Rodewald és Danielle Moritzot - 5 nap alatt a Balatoni Bringa Körutat járta végig, hogy megismerkedjen a magyar tenger változatos turisztikai kínálatával. A 6-8 oldalasra tervezett cikk a 30.000 példányban kiadott újság őszi számában jelenik majd meg. A szakmagazin egyébként a kerékpáros nyaralás szerelmeseinek egyik legfontosabb kiadványa, ami olvasóit hasznos tippekkel látja el nemcsak a kerékpárok, hanem a lehetséges kerékpáros üdülési úticélok tekintetében is. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Seminar- und Tagungsbörse MICE Road-show Stuttgartban

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete június 30-án saját standdal vett részt a MICE AG Seminar- und Tagungsbörse stuttgarti workshopján, ezúttal három magyar társkiállítóval: Danubius Hotels Group, Kempinski Corvinus Hotel és a Hunguest Hotels. Az óriási hőség ellenére ez alkalommal is 1.200 regisztrált MICE szakember érkezett az egynapos workshop-ra. Külön köszönet illeti a Danubius Hotels és a Hunguest Hotels képviselőit, akik sorsolásra szánt ajándékokkal is hozzájárultak a még nagyobb sikerhez.
A német képviselet folytatja MICE Road Show rendezvényét, amelynek keretében még további 2 helyszínen vesz részt: Frankfurt augusztus 31. és München október 26. A képviselet munkatársai várják a jelentkezőket. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)
Budapest a svájci sajtóban

A svájci 52 ezer példányban megjelenő „Chili“ Lifestyle magazin újságírónője a Magyar Turizmus Zrt. német képviseleténkk meghívására április folyamán Budapesten járt. Az utazás alkalmával gyűjtött benyomásait június elején megjelent nagy terjedelmű cikkében foglalja össze.
Az újságírónőt különösen a főváros kettős arca - a szecessziós stílusjegyeknek (Operaház, hidak, termálfürdők, stb.) a modern irányzatokkal való keveredése - nyűgözte le. A nyüzsgő diákélet, a kávéházak zsongása hamar elbűvöli az idelátogatót. Említést tesz Budapest egészségturisztikai lehetőségeiről, amelyek az ország EU-ba lépése óta nagy jelentőséggel bírnak és nagyon kedvező árérték arányt nyújtanak az Euró zónából Budapestre látogatóknak. Kiemelt részletességgel mutatja be a fogászti lehetőségeket, melyek a svájci piacon különösen nagy érdeklődésre tartanak számot. Elmeséli az Unicum történetét, bemutatja Budapest szórakozóhelyeit és a város internacionális hangulatát egy Budapestre települt svájci házaspár élményein keresztül. (Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete)

00800 36 00 00 00
Magyar Sarok